39. heti szlovák vers

Krista Bendová: Hruška

Spadla hruška zelená,
obila si kolená.
Teraz plače na zemi:
„Dobré lieky dajte mi!“
„Ty si hruška, nezbedník,
nepomôže ti už nik. 
Veď si dobre vedela,
že si ešte nezrelá".

39. heti mese

Benedek Elek: FURULYÁS PALKÓ

Hol volt, hol nem volt; az Óperenciás-tengeren is túl, még az üveghegyeken túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, annak egy fia: Palkó volt a neve. Nagy szegénységben éltek: mikor volt mit egyenek, mikor nem. Nem volt egyebük, csak egy kidõlt-bedõlt falú házuk meg egy kertjük. Azt mondja egyszer Palkó az anyjának:

- Édesanyám, én nem éhezem itthon többet, elmegyek szolgálni, addig haza sem jövök, amíg legalább egy borjút nem szolgálok. A kertünkben majd felnövekedik, s lesz legalább egy kicsi gazdaságunk.
Elmegy Palkó szolgálatba, oda van egy esztendeig, szolgál egy borjat. Aztán megint elmegy szolgálatba, s megint szolgál egy borjat. A harmadik esztendõben is, a negyedik esztendõben is szolgált egy-egy borjat.
Volt már négy borjú, de kicsi volt a kert, és kevés széna termett benne, nem volt mivel tartsák a borjakat. Õ bizony, gondolja magában, vásárra hajtja mind a négyet, s eladja. El is indul a négy borjúval, de amint az úton menne, szembejõ vele egy õsz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, van nekem egy szépen szóló furulyám, neked adom, ha egy borjat adsz érte.
- Ugyan mit gondol, bátyámuram, csak nem adhatok egy borjat egy furulyáért.
- Csak adjad, ne félj, nem olyan akármilyen furulya ez, mint a többi. Majd meglátod, hogy nagy hasznát veszed még ennek.
Isten neki; gondolja magában Palkó, s odaad egy borjat a furulyáért. Azzal továbbmegy.
De még egy puskalövésnyire sem mehetett, megint elejébe kerekedik az az õsz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, adj még egy borjat, s nézd, ezt az egeret neked adom érte.
Nagyot kacag Palkó:
- Hát hogy adnék én borjat egy egérért, mit gondol, bátyámuram? Van otthon egér elég, mindig bosszankodik az édesanyám miattuk.
- Jó, jó, de ez nem olyan egér, mint a többi.
Addig beszél az öregember, hogy Palkó odaad egy borjat egy egérért. Most már két borjúval ment a város felé, de hogy, hogy nem, az égbõl esett-e le, vagy a földbõl bújt ki, megint csak elejébe állott az õsz öregember, s azt mondta neki:
- Te legény, van nekem egy futóbogaram, ez csak az igazi. Neked adom, ha egy borjat adsz érte.
- Nem adom én - mondta Palkó -, nem bolondultam meg. Elég bolond voltam, hogy két borjat már odaadtam egy furulyáért meg egy egérért.
- Mondom neked, hogy adj egy borjat ezért a futóbogárért, mert bizony nagy hasznát veszed.
Mit gondolt, mit nem Palkó, odaadta a harmadik borjat is. Ment az egy borjúval, hajtotta nagy búsan a város felé. Mindegyre vissza akart fordulni, hogyha találkozhatnék valahogyan azzal az öregemberrel, mert erõsen megbánta a vásárt. Na, nem kellett hogy visszaforduljon, mert amint nagy búsan mendegélt, tûnõdött magában, csak elejébe került az õsz öregember, s azt mondja neki:
- Hallod-e, fiam! Add nekem ezt a borjat is, adok érette egy zacskót.
- Nem adom én - mondotta Palkó -, bár a többit se adtam volna. Nem tudom, hogy kerülök az anyám szeme elé.
- Csak add ide azt a borjat. Ne búsulj semmit. Nem akármilyen zacskó ez. Tudd meg, hogy ebbe a zacskóba álom van kötve. Csak mondanod kell neki, hogy hány órát akarsz aludni, s annyit alszol, s ha mást akarsz elaltatni, azt is elaltathatod, csak szólj a zacskónak.
Azt gondolja Palkó:
"Ha már így van, minek menjek egy borjúval vásárra. Legyen az öregé a negyedik borjú is."
Mikor a negyedik borjút is átadta az öregembernek, azt mondta ez:
- No, fiam, most menj haza. Otthon nem lesz maradásod, az édesanyád addig ver, amíg valaki ki nem szabadít a keze közül. De ha kiszabadultál, szaladj, amerre a szemed lát, s kiáltsd vissza az édesanyádnak:
- Isten áldja meg, édesanyám, addig vissza nem jövök, amíg király nem lesz belõlem!
Hiszén volt otthon nemulass, mikor Palkó hazaért. Kérdezte az anyja:
- Eladtad a borjúkat, fiam?
- El, édesanyám, el.
- Hát hol a pénz?
- Nem pénzért adtam, édesanyám, hanem ezekért ni. - S elõhúzta a tarisznyából a furulyát, az egeret, a futóbogarat s az álomzacskót.
Haj, megmérgelõdött az özvegyasszony! Kapott egy husángot, ütötte Palkót, ahol találta, s ha átal nem szalad a szomszédasszony, s ki nem szabadítja a keze közül, bizony mondom, hogy holtra veri.
Szaladott Palkó, amerre a szeme látott, de visszakiáltott az anyjának:
- Isten áldja meg, édesanyám. Addig vissza nem jövük, amíg király nem lesz belõlem!
Ment, mendegélt Palkó, hetedhét ország ellen, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, s ért egy nagy városba. Abban a városban lakott a király. Ennek a királynak volt egy gyönyörûséges leánya, de ennek a leánynak nagy betegsége volt. Olyan nagy bánat nehezedett a szívére, hogy senki meg nem tudta nevettetni, s nem jött álom a szemére, sem éjjel, sem nappal.
A király éppen akkor hirdette ki az egész országban, hogy annak adja a leányát és egész országát, aki a leányát megnevetteti, s olyan orvosságot ad neki, hogy mikor elkövetkezik a rendes ideje, tudjon aludni. Bezzeg jöttek mindenféle hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények, mind szerencsét próbáltak. De a királykisasszonyt sem megnevettetni, sem elaltatni nem tudták.
Megy Palkó is a király udvarába, s jelenti, hogy õ is szerencsét próbál. Csak üljön ki a királykisasszony a palota tornácára, s majd az udvaron mutat valamit.
Kiül a királykisasszony a tornácba, kiül a király is, a felesége is, összegyûltek mind az udvarbéliek is, hadd lássák, mit tud ez a szegény legény. Akkor Palkó kivette a tarisznyájából az egeret s a futóbogarat, szépen letette a földre. Aztán fújni kezdte a szépen szóló furulyáját, s hát halljatok csudát! az egér derékon kapta a futóbogarat, s járták a táncot, hogy csak úgy porzott az udvar. De uram, istenem, akkorát kacagott a királykisasszony, hogy a kacagástól csengett a palota. Kacagott a király is, a felesége is, kacagott az udvar népe is.
- No fiam - mondotta a király -, megkacagtattad a leányomat, most még csak altasd el.
Azt mondotta Palkó:
- Csak vigyék be, felséges királyom, a királykisasszonyt a szobájába, fektessék le az ágyába, s majd meglátják, hogy mindjárt elalszik.
Mikor a királykisasszonyt lefektették, Palkó bedugta a fejét a tarisznyába, s szólt a zacskónak:
- Aludjék a királykisasszony holnap reggel nyolc óráig.
Abban a pillanatban bekoppant a királykisasszony szeme, s aludott édesen másnap reggel nyolc óráig.
Aközben felöltöztették Palkót drága szép bíborvörös gúnyába, s amint a királykisasszony fölébredt, mindjárt nagy lakodalmat csaptak, s az öreg király átaladta a leánya kezével Palkónak az országot is.
Hét nap s hét éjjel húzták a cigányok, járták a legények és leányok.
Lakodalom után Palkó elment az édesanyja után, s hatlovas hintón a palotába hozta. Sóra, fára nem volt többet gondja.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

40. heti vers

Varsa Zoltán: FÉLREHALLÓS BOLT

Van-e kérem naspolya?
Az én lányom Orsolya.
Hát színes búgócsiga?
Nem megyek én lagziba.
Kellene egy babaház.
Majd ha nyáron hideg ráz.
Akkor piros telefon.
Két forint egy nagy pofon!

39. heti vers

Sarkady Sándor: ÉDES ŐSZ

Édes ősz jött, hull a körte,
Hamvas szilva hull a földre.
Itt az alma kasba rakd,
Ott a szőlő, hamm, bekapd.
Bokor alatt dió bújik, ott ne hagyd.